A hip-hop laza, pattogó, lüktető, egyéni stílusú tánc. A hip-hop korai formáit ma old-school hip-hopnak hívjuk, a 70-es években alakultak ki New York-ban. Eleinte a keleti, majd a nyugati parton terjedt a stílus, később az egész világot meghódította. Több irányzatot különböztethetünk meg. Ilyen a break, a poppin’-lockin’, az electric boogaloo, és a hip-hopra kultúra része a waacking, mint önálló stílus. Az évtizedekkel később megjelenő utcai táncokat is ehhez a kategóriához sorolják, úgy mint a cripwalk, a house vagy a clownin. Az évek folyamán a hip-hop új stílusokkal gazdagodott, a zene pedig populárisabbá, befogadhatóbbá vált, emellett az összes new style vagy jazz táncokban fellelhetőek az old-school alapok. A new style-nál a sok tört, megállított mozdulatok (popping), vagy az alaplépések egyeznek. Ezek a stílusfajták nagyon egyszerű, könnyen elsajátítható lépésekből állnak. A Locking a Funk táncok egy stílusa, a Hip Hop kultúra része. Funk zenére táncolják. Gyors, pontos kézmozdulat, laza mozgás, pózokkal kombinált stílus. Nagy és eltúlzott mozdulatok jellemzik összhangban a zene ritmusával. Fontos a közönséggel való kommunikáció. Kevés akrobatikát használ. Pl.: gátütés. Az érzésnek, a „feelingnek” nagy szerepe van. Ehhez társul a dinamika, ami látványossá tesz egy előadást. A hip-hopra jellemző az improvizáció. A new style része még a pantomim, vagy a jazz, a krump, az electric boogie és a funky is. Ezekben a táncokban az egyéniségnek fontos szerepe van. Az elecrtic boogie igen látványos, pantomim elemekből áll. Jellemzője a tört, gépszerű, robotos mozgás és esetenként a test hullámzása.

Waacking

A waacking egy improvizatív jellegű, extravagáns táncműfaj, amely az Egyesült Államok éjszakai disco clubjaiban alakult ki a 70-es években. Ebben a stílusban főképp a kezek és karok csábos, kifejező gesztusai kapnak szerepet a pörgős, lendületes diszkózenére – a waacking (ejtsd: „veking”) erről a jellegzetesen feminin és intenzív kar-táncról ismerhető fel a legkönnyebben. Ám ahogyan a klasszikus disco zenében is gyakoriak az érzelmes, lassabb tempójú betétek és kiállások, úgy a waackingnek is jellegzetessége, hogy a feszes, tempós táncszakaszokat lassított mozdulatok, sőt szoborszerű, ikonikus pózok tagolják, végletekig fokozva a dívás, stilizált női jelleget.

A Jazz balett a modern balettművészet egyik ága, a klasszikus balett elemeit jazz technikákkal ötvözi. A felhasznált zenékre, mozgásanyagára, illetve a koreográfiákra is ez a kettősség jellemző, a mozdulatok precízek, koordináltak, de a táncosok bizonyos szabályrendszerek betartása mellett, saját egyéniségüket, kreativitásukat is megmutathatják táncukon keresztül. A Jazz balett alapvető elemei a változatos lépéskombinációk, a lendületes ugrások és forgások, illetve izolációs technikák.

A Modern tánc a 20. század elején, az Egyesült Államokban és Németországban azért jött létre, hogy feloldja a klasszikus balett kötött mozgásvilágát és utat nyisson a szabad önkifejezésnek a táncon keresztül. Karakterét a testrészek izolációja, a felsőtest erőteljes használata (kontrakció-ellazítás), lágy és dinamikus, kontrasztos mozgáskombinációk határozzák meg. A Modern tánc gyűjtőfogalom, többféle stílust és technikát foglal magában, a legismertebbek: Horton, Graham, Cunningham, Limón.

A jazz technika segít abban hogy a mozgás koncentráltabb és tudatosabb legyen. Fejleszti a koncentrációt és a testképet is helyre állítja, ami segít a további fejődésben. A tánc során a térérzék is fejlődik, a szintváltások, irányok használatával.

Sok terület fejleszthető a mozgással de a modern tánc az ami által igazán kifejezhetjük önmagunkat és a bennünk rejlő energiákat. A modern táncok színpadi megjelenéséhez elengedhetetlen a dráma, a kórus próbák, beszédtechnika képzése.